FARMERMÉRETE A GÉNJEIBEN VAN…

A gének és az elhízás közötti kapcsolat első jeleit 1952-ben fedezte fel a Michigani Egyetem kutatócsoportja. Főleg helyi középiskolákból 81 ikerpár bevonásával végeztek vizsgálatot. Az ikerpárokon számos mérést végeztek, beleértve a lábhosszt, az alkarhosszt és még az orrmagasságot is.

A mérések lehetővé tették a kutatók számára, hogy kiderítsék, mennyire valószínű, hogy ezeket a különböző tulajdonságokat a szüleiktől örökölték – ezt öröklődésnek nevezzük. A mérési eredmények alapján a legnagyobb arányban örökölhető tulajdonságnak a testsúlyt és a derékkörfogatot találták a kutatók.  

Azóta számos hasonló vizsgálatot végeztek, amelyekben olyan ikreket is összehasonlítottak, akik nem együtt nőttek fel. Az egypetéjű ikrek súlya hasonló volt, függetlenül attól, hogy a születésüktől kezdve külön vagy együtt nevelkedtek. Ez mutatja a gének környezeti hatásokkal szembeni erejét a testsúly meghatározásában. Ezek az eredmények együtt vitathatatlan bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a genetika központi szerepet játszik az elhízásban. Néhány bizonyíték arra utal, hogy a genetika hozzájárulásának aránya 40-70% között van. Ez azt jelenti, hogy a szülőktől örökölt gének növelhetik az elhízás kialakulásának kockázatát.

A kutatás ezen a területen folyamatos. De amit tudunk, az az, hogy a gének befolyásolják a következőket:

• Mennyi ételt szoktunk enni egy étkezés során
• Hogyan reagálunk a teltségérzetre
• Mennyi örömöt ad bizonyos ételfajták fogyasztása
• Mennyi energiára van szükségünk a szervezet alapvető funkcióinak működtetéséhez
• Hogyan és hol tároljuk zsírként a felesleges kalóriákat a szervezetünkben

Most már tudjuk, hogy ezeknek a dolgoknak kevésbé lehet köze személyiségünkhöz és életmódbeli döntéseinkhez, és sokkal inkább a génjeinkhez.

De ha ez a helyzet, miért volt nagyon kevés elhízott ember száz évvel ezelőtt? Ahogy Francis Collins genetikus fogalmaz: „A genetika tölti meg a pisztolyt, de a környezet húzza meg a ravaszt”.

Génjeink nem változtak az elmúlt száz évben. Valójában az elmúlt 50 000 év során nagyrészt változatlanok maradtak. Ami megváltozott, az a környezetünk. Ahogy bizonyos környezeti hatások néhányunknál allergiát válthatnak ki, egyes génjeinket is megváltoztathatja és aktiválhatja a környezet.

Most más környezetben élünk, más típusú stresszel, ételekkel és technológiával találkozunk. Ezek most új módon lépnek kapcsolatba a génjeinkkel. Ennek egyik eredménye az elhízás.

Joseph Proietto professzor, az elhízásra specializálódott kutató és klinikus úgy magyarázza el az elhízás genetikai alapját, hogy példaként két edényt hoz fel. Ezek különböző méretűek: az egyik edény öt litert képes tárolni, míg a másik edény ötvenet. Az edények éjszaka az esőben állnak, és reggel mindkettő tele van vízzel.

Nem meglepő, hogy a nagyobb edény több vizet tartalmaz, mint a kisebb edény. Joseph Proietto professzor elmagyarázza, hogy ez azért van, mert a nagyobb edényt több víz tárolására tervezték. „Más szóval, az elhízás kialakulásához a genetikai felépítésre (ahogy az edényt elkészítették) és a környezetre (az esőre) is szükség van” – mondja.

Hogyan használhatjuk fel ezeket az információkat? Elvégre nem változtathatunk génjeinken. Ugyanakkor az egyéni genetikai különbségeink miatt alakul ki kisebb vagy nagyobb kockázattal elhízás. Tehát minél többet tudunk génjeinkről, annál több információ áll a rendelkezésünkre, hogy megfelelő döntést hozhassunk a testúlykontrollal kapcsolatban. Például megpróbálhatjuk minimalizálni az elhízás kialakulásának kockázatát növelő környezeti tényezőket.

Az egyéni genetikai felépítésünknek köszönhetően eltérően reagálhatunk a különböző típusú kezelésekre. Ami az egyik ember számára működik, másnak lehet, hogy nem. Ezért van szükségünk a testsúlykontroll egyéni megközelítésére,